Túra

A már említett singles madrid társaság egyik előnye, hogy csatlakozni lehet olyan csoportokhoz, akiknek az érdeklődési köre megegyezik az enyémmel. Van "English spoken", ahol angolul próbálnak beszélni az emberek, és van például "Senderismo", azaz túrázás kör is. Ebben a túrázós csoportban van néhány ember, akik elég jól ismerik a környék túrázó helyeit, és elég lelkesek ahhoz, hogy túrákat szervezzenek.
mivel éppen nem volt jobb dolgom szombatra, fel is iratkoztam, és még el is mentem az egyik ilyen túrára.
A találkozót Cantocochinoba beszéltük meg a parkolóba 8:30-ra. Reggel felkeltem, csináltam néhány szendvicset, mellé tettem egy 1,5L-es ásványvizet a hátizsákba, és irány az autó. Furcsa, mert már elég erősen őssz van, így reggel 7-kor még javában sötét van. Egyáltalán nem látszott, hogy egy csodás napsütéses nap lesz. Pedig az lett.
Megérkeztem a találkára, és megkezdőtött a felmérés. A madridiak hétvégén három dolgot csinálnak: túrázni, kirándulni mennek, esetleg elmennek vidékre a nyaralóba / rokonokhoz / vagy haza (ha vidékiek, és csak madridban dolgoznak), leginkább pedig beveszik a plázákat. A túrázás azért elég közkedvelt tevékenység, így egy-egy ismertebb túra-kiindulópont egészen meg tud telni. Én nem gondoltam volna, hogy a spanyolok fel tudnak kelni korán, de a parkoló már akkor tömött volt, amikor odaértem, és utánam is csak úgy özönlöttek az autók. Akik önállóan jöttek túrázni, azok neki is indultak, így én inkább a félénken áldogáló emberekre és csoportokra koncentráltam, és gyorsan meg is találtam a csapatot, akikkel túrázni fogok. Hát izé... Végülis túrázni megyünk, nem Milánóba, így nem kritizáltam előre senkit. Első ránézésre elég felkészült csapat. a neten elég komoly mennyiségű jelentkező volt, amiből végül 24 ember jött el + egy kutya.
Fél tízkor indultunk el, és az elején úgy tünt, hogy ez egy elég derekas tempójú túra lesz. A spanyolok bazi hangosak, és a legrosszabb az, hogy túrázás közben is egyhuzamban pofáznak, és elég hangosan. A Navacerrada kirándulás alkalmával írtam róla, hogy már egy 4 fős csapat is tud zavaróan nagy zajt csapni. Elképzelhetitek, milyen volt 24 emberrel. Egy idő után ráadásul kiderült, hogy nem mindenki olyan fitti, és menetelős, így elkezdünk szétnyúlni, aztán jött a folyamatos várakozás, és lemaradás. Délre már olyan komoly hátrányban voltunk az eredeti tervvel szemben, hogy elkezdtünk gondolkodni egy B terven. A túra amúgy nem volt túl könnyű. Gyakorlatilag az első 4 - 4,5 órában folyamatosan felfelé mentünk, többnyire sziklákon - köveken, néha erdei úton, nagyjából olyan meredekséggel, mint a Rám szakadék. Néha úgy éreztem, mintha órákon át egy lépcsőn mennénk felfelé. A táj egyébként csodálatos, és nagyon változatos. A cél a Collado de Matasanos (Matasanos gerinc) volt, ami ugyanannak a Navacerrada rendszernek a tagja, mint a Cabeza de Hierro.
Az idő annyira jó volt, hogy felfelé megálltunk egy kis lagúnánál, ahol az egyik lány fürdőzött is egyet, a spanyol fiők nagy örömére. Ugye ők alacsonybb színvonalhoz szoktak....
Sajnos rá kellett ébrednem, hogy egy kicsit kijöttem már a túrázós gyakorlatból, és elfelejtettem, hogy a Millet bakancsom fel szokta törni a sarkam. Az eredmény az lett, hogy olyan 4 órával az indulás után éreztem, hogy mindkét sarkamon egy-egy durvább vízhólyag van, majd további egy óra múlva éreztem, hogy a vízhólyagok a bőrrel együtt távoztak a sarkamról. Egy csillagok látásával töltött órácska után viszont teljesen kihalt minden fájdalomérzet a sarkamból, így a végére minden megoldódott. Persze, azt tudtam, hogy lesz még böjtje. Nem tudom, hogy csak a madridiak ilyenek-e, esetleg csak ez a társaság, de még a legkeményebb túrázó is elég sétálósnak tűnt. Persze, az is lehet, hogy csak túl sok időt töltöttem a Rám szakadékban, és túlságosan szeretek sziklákon ugrabugrálni. Meg is jegyezték, hogy elég sziklamászó hegyi embernek tűnök, amire elmesétem nekik, hogy Magyarország legmagasabb pontja fele olyan magas, mint ahova most kirándulunk. A vezetőnk, bár felkészültnek tűnt, elég sokszor eltévedt, többnyire azért, mert "tudott egy jobb utat" (ismerős, ugye?). azért elég kalandos volt, és én nem bántam a késést. Mivel páran azonban még bulizni mentek este, végül csak a Collado de Pollo (Csirke gerinc), ami 60 m-rel alacsonyabb a Matasanosnál. ha felfele elememben voltam a sziklákon, akkor lefele aztán brillíroztam. mindenki tudja, hogy lefelé menni sokkal jobb, mint felfelé, és ez nem csak a bringával van így. A lefelé jövet volt a legjobb, és a kedves túratűsraimnak is megmutathattam, mi az, amit én bicikliútnak hívok. Jó lenne, ha egy felvonót építenének ide, mert akkor bringával is lehetne "kirándulni".
 Végül aztán du. 6 körül értünk le, és beültünk a parkolóban a bárba ki-ki egy sörre-borra, kólára. Előtte persze cipőt váltottam, és akkor eszembe is jutott, hogy a sarkaim nem örültek a bakancsomnak.
Végül mindenki szétszéledt, megköszöntük a jó kis túrát, és irány haza.
Otthon aztán zuhanyzáskor belefolyt a sarkamon a lyukakba a szappanos víz, és majdnem kiestem a kádból a fájdalomtól. Így kell nekem.