A titok

Rájöttem, hogy mi a titka annak, hogy a spanyolokkal ilyen halálosan unalmas beszélgetni. Hogy miért érzem azt, hogy elbeszélünk egymás mellet. miért érzem azt, hogy ha belehallgatok egy beszélgetésbe, menten elalszok, és nem csak én, hanem azok is, akik beszélgetnek.
A titok nagyon egyszerű: A spanyoloknál a beszélgetés fizikai megléte a fontos. Puritán egyszerűséggel magasról tesznek tá, hogy a beszélgetőpartnerüket érdekli-e, amit mondanak. cserébe szarnak arra is, hogy mit mond a beszélgetőpartner, és főleg arra, hogy az őket érdekli-e. Szenzációs!
Erre úgy jöttem rá, hogy Violetaval beültünk egy csokira a Starbucks-ba.
Ha még nem mondtam volna, Uva (Spanyolul a "V" betűt "uve"-nek mondják, és innen "Uva" = Szőlő-re kereszteltem Violetat) a spanyol szociológiai forrásom. Szép, teljesen normális lány, nevetséges 185 cm magassággal, ami ugyebár oriássá teszi őt Spanyolorszában. Minden másodpercben csinál valamit. imádja a lovakat (és utálja, hogy én utálom a lovakat), állatmenhelyen önkéntes, táncolni jár, és minden másban is tökéletesen az ellentétem. A manusa most éppen korházban van, így állandóan ott lóg.)
Szóval arra terelődött a beszélgetés, hogy én miért nem randizok soha, és nem szocializálódok. Elmondtam neki, hogy még nem találtam olyan társaságot, akivel lenne közös témán, akivel lehetne jókat beszélgetni, és így megismerkedni.
És ezt figyi: nem értette, miért akarok én olyan társaságot, akivel van közös érdeklődésem!
Na ekkor beindult a spirál. Próbáltam elmagyarázni neki annak az előnyeit, hogy olyasvalakivel beszélgetsz, aki meg is hallgat, és aki olyat mond, ami érdekel téged. Ő pedig abszolút nem értett egyet velem, mert ugyan miért fontos az, hogy a másik arra válaszoljon, amit mondtál, és egyáltalán! Miért kéne egy embernek olyan témáról mesélnie egy másik embernek, amit esetleg az a másik ember ismer.
Próbáltam példát felhozni, hogy mondjuk találkozunk hárman, pl: Uva, Hangloose, és én, és elkezdünk beszélgetni Hangloossal a bringákról, akkor annak semmi értelme. Nem, nem! Ő akkor szépen meghallgatná azt, amiről halvány lila fingja nincs, és bőszen bólogatna. És természetesen kész ódákat regélni a lovakról akkor is, ha mi hangosan horkolunk.
És tényleg! Ez volt az, ami olyan nagyon furcsa volt mindig nekem. A munkatársaim beszélgetései is ezért olyan furcsák, mert Nacho (Ignacio) a fociról beszél, miközben Ricardo a teniszről, Frank pedig válaszul a gazdasági válságot ecseteli. Nem csak én beszélek el egymás mellett a spanyolokkal. A spanyolok is elbeszélnek egymás mellett. de őket ez nem zavarja.
Engem egy kicsit igen.