Irány haza

Január elseje, hajnal 1 óra. Szépen bepakolva minden, de nem alszom még. Forog az agyam azon, hogy Aramis a közelben van, és végre táncolhatnánk megint. Jól van na! Néha én is csinálhatok úgy, mintha egyszer-egyszer jól is sikerülnének a dolgok.
Percek alatt a szórakozóhelyen termek, és egy nagyon apró ellenérzés villan fel valahol. Nagyon régen nem voltam szórakozóhelyen, és már régen sem tudtam sokat kezdeni ezekkel az emberekkel. 80% csontrészeg (oké, Szilveszter van), mindenki kikenve-kifenve, mintha életük legfontosabb eseményére jöttek volna. Hihetetlen tömeg, és lökdösődés. Otthon már megszoktam, hogy az emberek elkerülnek, így furcsa, hogy itt "full contact" van. Szerencsére kövér vagyok, így mindenki lepattan.
Aramist felhívni amúgy is nehéz feladat, egy szórakozóhelyen meg... nah szóval sms. Hiba. Elindul az "Én itt vagyok, Te hol vagy" reposztjátszma. Közben nyakatnyújtogatok, bejárom a lebujt vagy háromszor, hétfejű sárkányokkal kűzdök, akaik a telefonszámukat akarják rámtukmálni, és integrálást végzek fejben a táncparkett területéről. Valahol a huszadik sms környékén aztán eszembe jut az eredeti tervem.
Táncolni, és szórakozni jöttem, nem akadályversenyre.
Sarkon fordulok, és irány aludni.
Másnak reggel 7-re jön a shuttle, és egy pakk némettel, valamint egy másik pakk franciával töltöm az újév hajnalát. Jobbat is el lehet képzelni - valóban - de azért ez is érdekes. A repülőn a Veresről hozott "Sakálok" című Boros Lajos könyvet olvasom, ami nagyon tetszik. Tökéletes szatíra a 70-es, és még a 80-as évek zeneiparáról.
A Barajason aztán taxit fogok, és irány haza.