Lozoya

Szociális célú túra- és egyéb szabadidős társak csapata felkerekedik túrázni.
Nem bírom én ezeket a spanyolokat, na. Tötöjgés, bandukolás, és az iszonyatos zaj... egyfolytában beszélnek. De ezt már mondtam.
Valakivel beszéltem is erről. Persze nehéz egy beszélgetés az, amiben a beszélgetőpartnered népét szapulod. Azt mondja, "türelem". Elsőre nem lehet haverkodni. majd ha sokat járok valahova, és ugyanazokkal az emberekkel találkozok. Oké, várok. Bah.

Lozoya a kép jobb oldalán

Mai túránk kezdőpontja Lozoya. Egy gyönyörű völgyben fekvő falucska a Navacerrada észak-keleti részén.
A túrára az utolsó pillanatban jelentkezek (mint mindig). A lista már zárva van ugyan, de jön az sms, hogy "Sin problemas". Ez azért jó dolog. A túrákat ugyanis lelkes amatőrök szervezik, és igazából nem is szervezés, hanem olyan "megyek sétálni, jön valaki?" jellegű dolog. Ilyenkor leírják, hogy mi a terv, és hogy mennyi embert  terveznek. Na ehhez képest van az, hogy "jó-jó, még persze, hogy jöhetsz"...
Na... 9:00 Lozoya parkoló. Megint négykézláb mentem a fürdőig, mert előző nap azt a szaros Jericho-t néztem éjjel kettőig. Szarnak kell 7-órakor-kelős programot csinálni. Mindegy, menjünk. Arcmosás jéghideg vízben, majd bevizelek. Apropó, azt is kéne.
Kenyér az nincs itthon, mert miért is lenne, így sonka, és sajt jön, meg fánk, és csoki. Amúgy azt mondják, nem lesz húzós túra. 1150-ről megyünk fel 400 m-t. Lósz@r. Kár, hogy az egész egy hosszú, egyenes kaptató. Persze, ezt még nem tudom, hiszen még csak most pakolok. Telefonban az útvonal, és mehetünk. Meséltem már a Motorolámról? Jó, jó! Nem mondom tovább. Van benne GPS. Indulás.
Mindegy mi történik, ha vezetek, akkor minden okés. Most is minden okés. A Parque de las Naciones-nél beindul a fűtés rendesen, bár idáig sem fáztam. Ez a digit klíma jó dolog ám. Megmondom hány fokot akarok, és annyit csinál. Meséltem már a kocsimról? Igen? Jól van.

A Menekült

Parkolóban ezúttal csak a mieink vannak. kicsit hideg van, de nem vészes. Elvégre Január, vagy mi..
Van néhéány ismerős arc is. Beszélgetünk az úton, aztán elhalgatnak. Emelkedő. Egész jó iramot megyünk, és amikor megszokják a terhelés, újraindul a locsifecsi. Az Iráni lány,Lila mesél arról, hogy miért jött.
"Nem volt más választásom. el kellett jönnöm"
"Üldöztek?"
"Dehogy"
Aztán gyorsan észrevesz valami ismerőst, aki nem kérdez kínosakat. Utálom, hogy én is sztereotípiákon élek.
Közben készül pár fénykép is.


Viszonlag elől megyek. Hátulról folyamatosan hahotát hallani.
Maria az, aki úgy kacag, hogy harsog a táj. Mindig van valami, ami miatt felemeli a hangját,és olyan komikusan érdesen tud kiáltani. Vicces lány. Kicsi, szőke, rövidhajú, és nem áll be a szája.

Kivételesen csukott szájjal

Gyúrol, vazze?

Mellém ér Junama. Ő kemény gyerek, rövidgatyában nyomja.
"Edzésben vagy?"
"Nem igazán, telesütiztem magam Karácsonykor. Ez az első idei mozgásom"
"Majd belejösz. Én szoktam futni, az jó. Meg járok konditerembe is. Neked is kéne"
"Háromszor futottam félmaratont, és heti 3-4 alkalommal futok 5 km-t. Amúgy én inkább bringás vagyok."
Elhallgat, lemarad.
Nem tudom, mi van velem, hogy mindig ilyen tuskó vagyok.



Felérünk a csúcsra, kaja. Kinálgatják a karácsonyi sütiket, de nem kérek. Tapintatos vagyok. Nem kell hogy lássák, hogy kiköpködöm. (o:

A kilátás gyönyörű. El Coto de La Cruz nem a legmagasabb pont, de körben a Navacerrada szinte minden csúcsát látni. persze mindent elfelejtek, amit mondanak, de a nevek nem fontosak.

Nem a csúcsról, de tetszett

Lefele aztán gyorsan haladunk, és viszonylag korán a parkolóba érünk. A többiek mennek még sörözni, én nem. meg is bánom, mert elvégre szocializálódnom kéne. Kár, hogy így szeretek vezetni.
Képek itt: Képek