Az első napon Anikó javaslatára egyből a Montparnasse-szal kezdtünk. Felszálltunk a buszra, és leszálltunk a Vavin téren, ahol a jól végzett munkára, és a nagy fáradtságra való tekintettel azonnal leültünk egy kávézó (La Rotonde) teraszán reggelizni.
Anikó kávézik, én kakózok, croissant-t eszünk, és Anikó mesél nekem arról, hogy az "Őrült években" a Montparnasse volt Párizs első igazi művészeti, és intellektuális központja. A hozzá hasonló léhűtő művészek, mint Picasso, Cocteau, Zola, vagy éppen Hemingway mind itt henyéltek, talán éppen ebben as kávézóban, ahol mi szürcsölünk. Megnéztem utólag, és _pont_ ebben a kávézóban. Nekem - az autószerelő-közgazdász végzettségemmel - sajnos nincs igazán affinitásom a művészetekhez de, ahogy Anikó mesél, mégis megkapónak találom elgondolni, ahogy ezek a géniuszok élhettek. Már az ittlétem első néhány órájában érzem, hogy Párizsban léhűteni nem egy rossz dolog, pláne, ha írsz egy L'Assommoir-t.
Sétálunk egy kicsit a környéken, és betérünk a Montparnasse temetőbe. Anikónak jobban tetszik ez a hely, mint nekem, mert ő művelt, én viszont csak a nyugalmat, és a szép emlékműveket tudom értékelni. Azért elámulok, hogy néhány család mekkora ügyet csinál a halálból. Vannak it szabályos kis kápolnák is, nem is beszélve néhány monumentálisnak is mondható szoborról. Hullócsillagot nem láttam egy síron sem.
Úgy határozunk, hogy a Montparnasse toronyba nem megyünk fel, mert bár pazar a kilátás, semmi kedvünk vesződni, vagy lépcsőzni, nem beszélve a belépődíjról.
Persze fényképezőgép van mindkettőnknél, de egyetlen képet sem csinálunk. Gyorsan megtanulja az ember, hogy az igazán jó időkben az ember nem fényképez, hanem jól érzi magát.
Haza is megyünk, és megszabadulunk félmillió forintnyi technikától, és könnyített felszereléssel folytatjuk a napot.
No comments:
Post a Comment