Robitzok a Világban - Paris

Van nekem egy szenzációs unokahugom, aki fotomüvész, és még Robitz is. Ezt add össze! Ráadásul olyan zseniális, hogy mindenféle helykre meghívják, és pályázatokat nyer, és kávézókban lebzsel egész álló nap, szóval igazi naplopó művész, na! Valamikor jó régen már említette, hogy el fog tölteni némi időt Párizsban, (mert ezek a művészek már csak ilyenek, hogy állandóan Párizsban lógnak) és akkor felmerült, hogy meg is látogathatnám, a közelségre, és a rokonságra való tekintettel. Ahogy múlt az idő a párizsi utazása el is érkezett, és újra feldobtuk az ötletet, hogy kéne Párizsban találkozni, mert az jó muri. Nos, ezúttal alá is álltunk, így alakult, hogy fogtam magam, és felkerekedtem (nem mintha nem lennék már így is elég kerek), és meglátogattam Anikót Párizsban.

Már maga az a gondolat, hogy Párizsban találkozunk, egy emelkedett hangulatot adott, hiszen ki gondolta volna, hogy egyszer ennyire "világlátott", és nagyvilági Robitzok leszünk? A munkában is volt egy kis hajtás (nyár ellenére), így pont időszerű volt, hogy egy kicsit hátradőljek.

A jegyet az Iberiánál vettem, mert csak egy kicsivel volt drágább a fapadosnál, de mégis Iberia, és nem holmi fapad. Péntek délutáni indulást néztem ki, hogy ne érjek olyan nagyon későn, így délelőtt még dolgoztam, majd eljött értem Jani, és kivitt a reptérre. Szépen kiérkeztünk időben, besétáltam a reptérre, átjutottam a biztonsági ellenőrzésen, és elindultam a T4S terminálra. Madridban ugyebár 5 terminál van, és persze én a legfurfangosabbra mentem. A T4S a T4 terminálról érhető el, és kizárólag egy erre épített automata metrón lehet odajutni. Ki tudja miért, de ezek a spanyolok imádnak fúrni a földben. A T4S-en szépen elindultam a kapu felé, majd gyorsan megálltam pontosítani, hogy hova is kell mennem, de nem találtam a járatom.

Ehhem...

Ellenőriztem a beszállókártyát, és stimmel. Az a nap, az a hely, az a terminál, járat sehol. Találtam sebtiben egy Iberia információs központot (elvégre megbecsült Iberia klubtag vagyok, még klubkártyám is van), és ott jutott eszembe először, hogy nem fogom elérni a gépem és/vagy kioltom valakinek az életét. Tudjuk, hogy itt Spanyolországban minden lassított felvétel, de amit a két nő művelt a pultban olyan lassú volt, hogy azt vártam, hogy a hangjuk is elméllyül a speciális effekttől. Előttem egy srác állt, előtte meg - akivel éppen foglalkoztak- egy tata volt, aki érzésem szerint sportot űzött abból, hogy meddig bírja húzni a kérdéseket. Lehet, hogy arra játszott, hogy kivágják? Háromszor is visszavánszorgott "csak még egy kérdésre" mint Culombo, és olyan értetlen volt, hogy akár magyarul is beszélhettek volna neki. Ellenőriztem: spanyol volt. (o:
 A másik sorban közben az egyik legvisszataszítóbb létforma, a gyerekkel érvényesülő (visszaélő) anyuka versenyzett egy pofonért. Gond nélkül a sor elejére vágott, és elkezdte mondani a magáét az információsnak. Az egy ideig ignorálta, majd két mondata között közölte a kedves anyukával, hogy ott a sor vége. Na erre azonnal előugrott a babakocsi, és hogy "én gyerekkel vagyok", mire az információs megkérdezte, hogy látja, hogy gyerekkel van, de ebben mi a hírérték? Kivételezést vár? "Persze, ha megbeszéli itt mindenkivel (általános mozdulat a baseballütőkkel, sokkolókkal, gázsprével, láncokkal felszerelt lincselőkre), hogy ön előrejön, amíg ők itt várnak, akkor semmi gond". Anyuka hátramegy, és elkezdi a szokásos figyelmeflkető viselkedést. Sóhajtozik, cöcög, mocorog, félhangosan méltatlankodik, krákog. Megkínáltam cukorkával, erre abbahagyta, és képzeletben szétverte a fejemen a babakocsit.
A tata előttünk végül hozzá méltó viselkedést tanusított, és az idős korára való tekintettel meghalt. A srác gyorsan végzett, így végre megtudakolhattam, hogy hol a repülőm? Az információs (közben megerősödtek egy manussal) molyolt a számítógépen egy kicsit, majd közölte, hogy a másik terminálon. Mondom neki, hogy a beszállókártyámon T4S van, a gép meg a T4-en, és 10 perc múlva beszállás. Kérdezem tőle, hogy ez most komoly-e? Erre mondta, hogy ne izguljak, mincs benne cukor. A gép úgyis késik tíz percet, a másik terminál meg 27 perc. Pöpec! A legviccesebb az volt, hogy semmilyen együttérzést nem tanusított. Olyan volt, mintha a pontos időt mondta volna, és nem azt, hogy a pontos idő ellenére le fogom késni a gépemet.
Úgy döntöttem, hogy büszkén viselem a helyzetet, és nem futottam, csak szedtem a lábam. Közben már fogalmaztam a mondandómat arra az esetre, ha lekésem a gépet. Mire odaértem a kapuhoz már az összes utas belefásult a várakozásba, mert hogy még sehol nem volt beszállás. Az csak jó fél órával később indult meg. Mivel tuti helyre foglaltam jegyet (mondom: nem fapad), megvártam, amíg mindenki bebotorkál, és kényelmesen bementem utolsónak. Hiba volt. A fej feletti csomagtér ugyanis mindenhol tele volt. Nem tudom, hogy számolják ki a csomagteret, de az tuti, hogy kevés. Ez a hátránya annak, ha nem korlátozzák a poggyászozást. A megoldás az volt, hogy leadták a csomagtérbe, így mehettem érte a szalaghoz, miután leszálltunk. Pompás. És még csak ezután jött a legviccesebb. Kiderült, hogy az ábrát a repülőgépről, amin a helyedet tudod lefoglalni fordítva rajzolták (vagy én néztem rosszul, ami még soha nem fordult elő), így nem a vészkijárat mögötti nagyobb lábterű, hanem a vészkijárat utáni helyet sikerült bejelölnöm. Ez nem csak azt jelenti, hogy kicsi a lábtér, hanem azt is, hogy nem lehet hátradönteni az ülést, mivel ugye a vészkijáratba nem lóghat be... A szerencse az volt, hogy nem ült mellettem senki, így kényelmesen terpeszkedhettem. Megnéztem útközben a Paul-t, és egész jól telt az utazás. Ezért fontos, hogy felülemelkedjünk a kellemetlennek tánő dolgokon, mert a végén igazából csak az számít, hogy elvagyunk, vagy nem.
A gép majd' egy órás késéssel indult, és amikor leszálltunk még közölték, hogy állnak a helyünkön, így a leszállópályán is kell kicsit várnunk. Iberia? Klubkártya? Meg a kis ...
És most jön a lényeg: a fent írtak egyike sem fontos. Azt hiszem, a gyerekes anyuka volt a legalja az egésznek, de látni, hogy mennyire gyűlöl, amiért nem esünk térdre előtte, mindenért kárpótolt. (o:
A fent leírtak a Párizsi utazásom "kényelmetlenségeinek" teljes listája. Ezek sem voltak igazán problémák, simán beleférnek bármelyik utazásba, még akkor is, ha én olyan szerencsés vagyok, hogy soha nem volt semmilyen problémám az utazásokon. (Mivel én a sokáig készülődő típus vagyok, aki viszont nem a határon/repülőtéren veszi észre, hogy otthonhagyta az útlevelét/személyét/pénzét/repjegyét, stb...)
Innen kezdve pedig csak szuperlatívuszokban tudok majd beszélni a történtekről.