Nem sejtenek nichts. Figyelem őket, tanulmányozom a szokásaikat, és rögzítek alles, hogy aztán el is felejtsem, mivel memóriám az ugyebár nix.
Most már biztos, hogy imbecilisek. Az egyik például tornacipőben jött, aztán amikor szembesült a körülményekkel, nejlonzacsit húzott a lábára. Elképesztő népség.
A gyanú eloszlatása érdekében, kivételesen felajánlottam, hogy viszek embereket a kocsimon. Csak egy nő jelentkezett, ami kein problem, mert így ha gyanút fog könnyen elintézhetem. Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy ilyen szellemi szinttel bárki is gyanút fog, vagy bármi mást.
Induláskor kellemes 10-15 fok volt. Laza hosszúujjús idő. Kényelmesen autóztunk El Escorialig, ahol a tél-tavasz vonal húzódhat, ugyanis onnan minden havas lett. Die wagen gehen mit zehn, hókotrók mindenhol, és persze az elmaradhatatlan árokba csúszott wagen. Végül sikeresen bearaszolunk Cercedillaba, ahonnan a túra indul. Egy kávézóban találkozunk a többiekkel. Van itt minden, mein damen und herren, als im búcsúban! Plázacica full rózsaszín, és türkíz cuccban; Profi túrázó olyan, és annyi felszereléssel, hogy napokig megmaradna odakint; és a már említett kiránduló, aki csak sétálni jött, és elfelejtette elolvasni, hogy akár a hágóvas is elkél. Persze indulás előtt még egy jó félóra kávézgatás - reggelizés.
Végül aztán megkezdjük utunkat. Már az elején ferdammt. Össze vissza kóvályognak az úton, és nincs nekik kein fegyelem. Das ist vérlázító. Diesen volk sind als ein csürhe! És perse sprachen folyamatosan.
Megyünk felfelé, mert ezek a túrák immer felfelé mennek. A há meg növekszik. Egy óra sem telik el, és térdigérő hóban marschieren.
Amúgy gyönyörű idő van. Hétágra süt a nap, olyan 0 - -5 fok lehet. Kristallenklar luft, zehr schön panorama, és lassan az utitársak elfáradnak, így a folyamatos pofázás is has gestoppt.
Van két hund is, akik persze nem takarékoskodnak az energiával. Össze-vissza ugrálnak, és rohangálnak. meglesz a böjtje. Amúgy a hó nekem nagyon tetszik. Úgy érzem magam als Boomer a kuvaszunk, aki mindig bakkecske módjára ugrált, ha esett a hó. Nos most én is ugrálok, és általánosan élvezkedek.
Az ellenséges erők szétzilálódnak, ahogy úrrá lesz rajtuk a fáradtság, és az elkeseredés. Jópár órás marschier után felérünk a Cueva Valiente-hez (Bátor Barlanghoz). Barlang az nuku. Csak a hely neve az, hogy Cueva valiente, de igazából nem nagyon van itt barlang.
Megkajálunk, eszünk-iszunk, és figyelem a szokásaikat. pontosan fel kell térképezzem a jellemeket, ha sikeres támadást akarunk végrehajtani. nem megyek sokra a megfigyeléssel. Folyamatosan pofáznak, vagy eszenek, vagy a kettőt egyszerre. Lehet, hogy már rég lebuktam, és csak tettetik, hogy ilyen ostobák. El akarják altatni a gyanúmat. Ha nem térek vissza a hegyről, keressétek a maradványaimat és ezt a naplót tavasszal.
Elvileg most jönne az, hogy elindulunk lefelé, de a nehézségeknek még nincs vége. Egy kellemes körutat akarunk csinálni, mert oda-vissza egy úton menni az uncsi. ezzel nincs semmi baj. A baj a "vezetővel" van. "Vezető" aposztrofálva, mert ez aztán kein führer! Simán rosszullesz félúton. Komolyan.
A vezetőnk egyszerűen fogja magát, és elszédül a fáradságtol. Hát milyen kémelhárítás ez kérem? Ilyen haderő ellen aztán nem lesz gondunk! Vezető magáhoztér, és elindul a csapat a kerülővel leereszkedésre. Vezetőt cibáljuk magunkkal. A fejvesztés jelei már korán mutatkoznak. Mint a fejetlen tyúk, a csapat megy ide-oda. Próbálnak támpontot fogni, és irányt jelölni, de látszik rajtuk, hogy fogalmuk sincs, mi legyen. Egyikük sem volt katona, és aki volt is, az is nyámnyila. Megesik rajtuk a szívem. Annyira kis szerencsétlenek. És ezek ellen vagyok én beépítve? Hisz csak annyi dolgom lenne, hogy itthagyom őket, mint eb a Szaharát, és őket kéne tavasszal keresni a hegyekben, nem engem. Szavamra mondom, még ez sem használ. Próbálom sugallni nekik, hogy merre kéne menni, de megint előkerül az okoskdás, és legyakja a józan eszet. Hiába na! Nem az eszükért szeretjük a spanyolokat. Sajnos nekem viszont nincs sok kedvem többet bénázni, így szétválunk. Én maradok a gerince, ők lemennek a völgybe, csinálnak egy nagy kanyart, és visszamásznak oda ahol várom őket a gerincen. Közben a kutyák is elfáradtak, így hátizsákokba kerülnek, és a kedves gazdik cipelik őket.
Mostanra persze csendes, és kezes a csoport, levezetem őket a hegyről, és térdreborulva csókolgatják az aszfaltoto, amit nem lep hó. Mondanám, hogy legközelebb meggondolják, mire vállalkoznak, de tudom, hogy nem fogják.
Hazafelé hajtva még azért el kell magyaráznom a lánynak, hogy én nem vagyok taxis, nekem ne adjon pénzt, amiért ülhetett az autómban, amíg idehajtottam.
Csodásan jó kirándulás volt, gyönyörű helyen, kicsit egyszerű, de jámbor túratársakkal.
Képek itt:
KÉPEK
