Veresen

Egy nap vidék. Persze nem annyira falu, mint a Budapesten kívüli látogatások megejtése.
Reggel felültem a vonatra (nagyon vicces), és elpöfögtünk veresegyházra. A kulcsom már nem jó a kapuba, így ki kellett csörgetnem az ittlakókat.
A ház a régi, de a többi már mind új. Ágiék most ott laknak, ahol mi laktunk, és örömmel látom, hogy minden egyre jobban néz ki. Igazi meglepetés, hogy az új lakók, akik Ágiék helyére költöztek nagyon szépen kicsinosították azt a részt. Persze, mindig is tudtam, hogy lehet kezdeni valamit ezekkel a lakásokkal, de így megvalósítva mégiscsak meglepő. Az új lakok teljesen rendben vannak. Életvidám, hepi páros.
A nap viszont rövid, így csak rövid beszélgetésekre, és némi vinnivaló összegyűjtésére futja az időmből. Főleg, hogy mindenkinek odaigértem magam mára.
Át is mentem Steve-ékhez, akiknél semmi nem változott, csak a gyerekek cserélődtek ki majd hogy nem kamaszokká. Stevvel jól megbeszéltük rocksztári pályafutását, és annak összeegyeztetését a mackónadrágban tüzeléssel.
És már irány is Tündiék. ismételhetem, hogy itt is minden rendben. közben Attisék is befutnak, így majdnem egy mini-szilvesztert rendezünk. Elvégre 31-e van...
Érdekes Tündiéktől hallani, hogy aggódnak a magyarországi helyzet miatt. Mármint politika, meg gazdaság. Amikor már azok az emberek is beszélnek a politikáról, és gazdaságról, akik azért megteremtik at ideális feltételeket maguknak, akkor ott már valami tényleg elromlott. Node mi kis emberek vagyunk, így nem feladatunk az aggodalom. Inkább elbeszélgetünk a fontos dolgokról, mint a nyaralások, tervek, meg az élet Madridban. Mivel talpalok, megkérem Tündit, hogy vigyen el Mogyoródra (nem, nem a te mogyoródra).
Zsuzsiéknák áll a báll. Mármint szilveszteri buli lesz Luca vezetésével, amiből nyilván nem sülhet ki semmi jó. Egy halom bakfis aprónép nyüzsög a házban. Egyébként még nem voltam Lucáék új házában, így ezúttal körbenézek, és tetszik.
Itt mindenki aranyos, és kedves, néha farkasnak is érzem magam, vagy fekete báránynak. Az egész napom normális emberek között telik, én meg... bah.
Hévezni fogok! Zsuzsi kutyafuttában kivisz a hévhez, és se elbúcsúzni, se mindent megköszönni nincs időm.
Fél éjfélre érek Anikóhoz, és pezsgőzés helyett pakolom a bőröndömet. Végülis, ilyen még nem volt.

Bowling

Egy kis kikapcsolódás gyanánt fogtuk magunkat Tamással, és Hanglooseal, és elmentünk plázázni. Tudjuk, ugye, hogy a plázáknak egy célja van, és az az, hogy az ember melegben legyen, és ne ázzon. Az, hogy a plázán belül mit csinálsz, az már mindegy. Főleg, ha Tamás és Hangloose a társaságod. Letámasztjuk a kocsit a Sugár mögött, aztán bemegyünk bóklászni. A mozi tele van, és nem is játszanak semmi igazán jót. Ráadásul én a barátokra vagyok kiváncsi, nem a filmre. Ahogy ott kószálunk, szembe jön egy Bowlingpálya, így igénybe is vesszük. Nem tudok beszámolni róla, hogy miről beszélgetünk. gurítunk, beszélünk, hallgatunk, és egy óra úgy telik el, mint bármelyik ötperc. Miután minden lehetséges menetet megnyertem, közös megegyezéssel véget vetünk Hangloose és Tamás megszégynítésének, és átmegyünk az Árkádba enni. Igen, gyorskaja. Na és? Nem értem, miért van mindenkinek baja az ételkészítés sebességével.

Végül aztán a mozi kivételével minden napirendi pontot kipipáltunk - evés, beszélgetés, maflaság - mindenki hazament kipihenni a többiek fárasztását. Persze, engem tamás hazavitt, mert ilyen rendes gyerek, és mert egy hülye kocsibérlést sem tudok elintézni. Komolyan mondom...!

Tamáskáéknál

Megint a Novhéttéren állok. Reggel tízre beszéltük meg, majd egyeztettük, hogy 11 lesz belőle. Persze Tamáska az oka megint, és nem az, hogy 10-kor keltem.
Amikor legutóbb Magyarországon voltam, Tamás említette, hogy hiányoznak neki a beszélgetéseink, így az ő érdeme is az utazásom. Mivel Tamás és Hangloose talán a legjobb barátaim, meghagytam egy napot program nélkül, hogy gyakorlatilag azt tudjunk csinálni, amit csak akarunk.
Szóval várom Tamás pirosas SX4-esét, mire ő megjelenik egy szürkében. Kiderül, hogy Tamásnak csak  az emlékeimben pirosas a kocsija, a valóságban szürke. Jó a memóriám...
be is ülök, és nyomban nekiesek a navinak. Még nem sikerült elrontanom, pedig mindent megpróbáltam. Van egy nagy képernyője, és teljesen érthetetlen logikája is van neki. Tamás készségszínten kezeli a káoszt.
A tolatóradar az nem is radar, hanem kamera. Vicces, hogy kistévén nézed, ahogy kidöntöd a tűzcsapot a kocsi mögött. Csak el ne ázzon a kamera.
Szóval, ülök lövésznek, Tamáska vezet, és 1995 van. Legalábbis beszélgetésben. azonnal felvesszük a fonalat, hiszen le sem dobtuk. Bringák, "bringák", munka, család, autók, kütyük.
Határozottan elindulunk a Farkastanyába enni, de azt már bezárták. Nekünk bezzeg senki sem szólt. nem baj, elütünk egy kis időt a Pólusban, aztán irány Csömör. Hangloosekáék már ott vannak. Családi idill. Rosszalkodó gyerekek, beszélgetés, helyzetjelentés, kis farakodás, hogy mozgás is legyen. Editke csendes és humoros, mint mindig, bár egy kicsit fáradtnak tűnik. Tamás anyukája a régi. morog kicsit a keresztlányomra, egyébként viszont hozza a humorát. Családi vonás, ritkán beszélnek, de akkor angol humorral. Ezért is jövünk ki ilyen jól.
Az ilyen látogatásokat is sűríteni kéne, de majd' 3000 km-ről nehéz. Mondjuk, amikor veresen laktam sem volt túl sűrű.

Trudinál

Aramisnak délutánra van valamilyen programja, ahova már szégyell elvinni, így szabad az este.
Fel is hívom Trudit, hogy mi a helyzet felé. Megbeszéltük, hogy megnézem csodás új lakását, és bár másnapra lőttük be az időpontot, megelőlegezem a bizalmat, hogy nagynéném is időmilliomos, mint én.
Meg is állapodunk egy közeli időpontban, így veszem a kabátom, és indulok.
Ismét metrózom, ami még mindig vicces. Lehet, hogy pár hónap után már nem szórakoztatna ennyire, de most még jó. A nyugatiig amúgy villamosozok. Jólnevelten lyukasztom a 3-5 éves buszjegyeket. 220 Ft, 270 Ft. A frissebbik 300 Ft-os.
Trudi a Váci úton lakik, és pikk-pakk megtalálom a házat. Elém is jön, és bevezet a birodalmába. Csodás kis lakása van, meg kell hagyni. Ez nagyobb, mint az előző, ebben körbe is lehet fordulni, és még annál is nagyobb. Szépen berendezve, igényesen dekorálva.
Trudival megbeszéljük az élet dolgait, és főleg, hogy kivel mi a helyzet. Persze kivesézzük a családot, és mesélek Spanyolországról. Előkerülnek a Csirmaz - Vadas nyaralás emlékei is.
Nem marad el az etetés sem, és kapok finom húslevest, amit talán két-három éve nem ettem.
Persze néha megszakítjuk adásunkat egy-egy cigarettázásra, amit a kertben folytatunk. Trudi el is meséli, hogy micsoda kovácsoltvas cuccok vannak még a tárolóban (mert van neki tárolója is), és milyen jól fogja azokkal még szebbé tenni az udvart. A szomszédban egyébként egy iskolaszerűség van, ami nem baj, hiszen este nem zajonganak. Ha mégis nagy a lárma, gondolom, meg lehet oldani egy átlagos kézigránáttal.
Szóval ilyen kiválóan teli az este Trudinál.

Megint Aramisnál

Anikó már pakol is, mert holnap megy Isztambulba. Én is pakolok, mert én meg Aramishoz megyek. A mexikói úton találkozunk, és megyünk is egy buliba. Inkább társasparti. Érdekes emberek Aramis barátai. "Túramókusok", ahogy ő hívja őket. Merthogy a túraszakkörből ismeri őket. Mindenki hepi, szép lakás, és különösen tetszenek az agymenesztő hülyeségek, mint a világító csak, vagy az unokahugica nyávogását mozgás érzékelése esetén visszajátszó Tesco-s műanyag űrlény.
Később befut Kurucz Zsuzsi (elvégre Ő is túramókus, ahogy Aramis is). Beszélgetünk vele is, és megállapodunk a 31-ében.
Nem maradunk túl sokáig, de már nem tudom pontosan miért. Azt hiszem valaki álmos.
A következő napokban is csupa jó dolog történik. Vásárolunk, libegőzünk, rengeteget beszélgetünk, próbálunk moziba menni, de persze nem játszanak semmi jót emberi időben.
A libegőzés nagyon jó. Bár továbbra sem értem, hogy az emberek hogy nem tojnak be tőle. Sétálunk egy jót a János hegyen, és a hideg ellenére is jól esik. Persze figyeltem ám a "bringapályát" a libegő alatt. Hááát... lehet, hogy még lemerészkednék rajta. Elvégre kiváló bringát építettem magamnak!
Sétálunk Budapesten is. Ez amolyan sétálós időszak. Elvégre tél van. Az ember mégsem ülhet a jó meleg szobában, amikor meg is fagyhat. A Hősökről a Vörösmarthyig megyünk és vissza. Eszünk valami sültet a karácsonyi vásáron (ami még nem tünt el), és folyamatosan beszélünk. Néha hallgatunk, de az is olyan, mintha kommunikálnánk. Több ilyen nap kéne.

Megint Kareszéknál

A fürdő után irány haza, mert este vendéglőbe megyünk. Eddig ha nem otthon ettünk Terike főztjéből (és mi mást is akarhatna az ember?), az mindig a Badacsonyi lacikonyhások valamelyikénél volt. Nyilván egy vendéglőben nem főznek olyan finomat, mint Terike, de nem várható el, hogy mindig ő főzzön. Igy most vendéglő, és ráadásul kiváló!
Rajtunk kívül csak németek vannak, mint ahogy a Balaton környékén ez megszokott. Én szarvassültet kérek, mert a vadhús azért az vadhús. Ráadásul zalai.A zalai dolgok jók. Anikó sültet kér, és görögsalátát mellé. Szegény, azt hiszi, hogy ezzel lightosan eszik majd. Kihoznak neki egy üst görögsalátát, és azt hiszem, magában mindenki azt gondolja, hogy akkor ez is az adag. A szakács, vagy a felszolgáló viszont gyaníthatólag alultápláltnak nézte Anikót, ugyanis a fogás fő összetevője, a hús, egy hatalmas fatálon érkezik sült hagymával pópozva. Mire közelebb ér a kaja, Anikó eltörpül az adagja mellett. Persze, aggódni nem kell, mert ott vagyunk Karesz meg én, így nem marad felhasználatlan üzemanyag.
Miután hazaérünk, beszélgetünk még kicsit, és persze cigarettázunk Anikóval, majd irány az alvás.
Másnap délelőtt csak a lustálkodás marad, mint elvégzendő művelet. Megérkezik Ápri, Anikó kedvese, és közben elkészül az ebéd is. Megint eszünk. Ugye milyen érdekes? Ez az evés dolog nagyon jó ám, ezért is csináljuk ilyen sűrűn, és nagy mennyiségekben!
Délután pihegünk, aztán elindulunk Budapestre. Csudijó egy látogatás volt ez!

A Fürdőben

Alapesetben Zalakarosra szoktunk menni, de most Kehidakustány a cél. Karesz meséli, hogy a zalakarosi fürdőt úgy felturbózták, hogy eltéved az ember benne. Amikor először voltam Kehidakustányban nem tetszett, mert kicsi, de mostanra épp ez tetszik benne. Családias, és nem is annyira tömött. Szépen eloszlanak az emberek, így nem heringtelep.
Megérkezünk, átöltözünk, és hiába a hasizmozás, meg a salátázás, három órán át kell tartanom behúzva a hasam. Azt hiszem, érzem már az idő közeledtét, amikor már nem fogom behúzni a hasam a fürdőben. Az én koromban minden nap ajándék, nem pazarolhatom az időmet légzőgyakorlatokra. Papucsot persze nem hoztam, így komoly kihívás a közlekedés. Totyogni a csúszós kövön, közben figyelni a behúzott hasra, és egyáltalán, tudni, hogy merre megyek. Elég bonyolult.
A vízben aztán végre otthon vagyok. Nem is tudom, mikor pancsoltam utoljára. A meleg vízben gyorsan felolvadunk, és a társaság automatikusan női- és férfi szakaszra oszlik. Beszélgetek Karesszal, megváltjuk a világot, és közben kezdünk mazsolákra hasonlítani, ahogy ráncosodunk a meleg víztől. Persze kipróbálunk minden medencét. vicces, ahogy mezitláb, egy szál fecskében sétálgatunk a 4 fokban. megállapítjuk, hogy a leghidgebb víz a legjobb, úszunk pár hosszt, aztán megkeressük a lányokat. Ők persze a legmelegebb medencében vannak.
A medencézés után elmegyünk a fürdő boltjába újságokat venni Roxnak. Amíg a többiek maszatolják az ujságost, én nézegetem a folyósón a fényképeket. Csodás helyek vannak Magyarországon. Persze azt tudjuk, hogy egy szép kép még nem jelent minden jót. Ráadásul a képek egy részéről kiderül, hogy nem is Magyarországon készült, hanem Kanadában, meg Svédországban, és egyéb helyeken. nem baj, azért Magyarország szép hely. Oda kéne költözni egyszer.

Kareszéknál

Kareszéknál mindig jól érzem magam. Semmilyen bajt vagy szomorúságot nem kapcsolok hozzájuk. Persze, Murakeresztúron megkergettek a libák (szemetek), és leégettem a bőrt az alkaromról folyékony fémmel, és aztán zakóztam egyet murván, hogy pont a sebre essek. Semmiségek. Jah... és a Tarzan polómat véletlenül kettévágtam fejszével. Na de ezek mind olyan vidám kis történetek.
Itt mindig nyugalom van, és nem idegeskedik senki. Sokat eszünk, és beszélgetünk. Ők is azok közé az emberek közé tartoznak, akikkel soha nem veszítem el a kapcsolatot. Lehet, hogy hónapokig nem találkozunk, de soha nincs kínos csend, vagy olyan érzés, hogy nem tudunk mit kezdeni a másikkal.
A rántotthúsokért folytatott harc is enyhül. Nem is húzok ujjat Karesszal, meg lusták is vagyunk már. Azért még farkas törvények vannak! A biztosnág kedvéért Terike annyi húst csinál, hogy ne vesszünk össze rajta, és ha beállít egy favágó brigád, ők is jól lakjanak vele. Nem állítanak be, így mi hízunk.
Mondanám, hogy lemozogjuk a sok ételt, de nem. Délután fürdőbe megyünk, ami valahogy az utóbbi években szokássá vált. Persze előtte kis pihenés, meg cigarettázás.

A Vonaton

Félkör a Déliben. Pénzautomatát keresünk, de az persze nincs sehol. Nem baj, Anikó a mai kitartóm, így vesz nekem vonatjegyet. "Amíg sitten voltam" feltalálták Magyarországon is az egysoros sort. Egy sor van, és onnan megy mindig az első ember a felszabaduló ablakhoz. Így nincs hömpölygő tömeg, és sorról-sorra ugráló emberek, meg minden sorban taktikusan elhelyezett családtagok.
Megvan a jegy, találunk automatát is, veszek fel pénzt, és irány a büfésor. A Fornettis zárva, pedig most nagyon ennék. Spanyolországban nincs Fornetti. Kéne importálni.
Ahogy szokás, összevásárolunk minden fölösleges kalóriát, és felülünk a vonatra.
A vonat rendezett, és takaros. nincs tömeg sem, pedig arra számítottunk. Felszállás előtt vagonszámlálást tartunk, mert valamelyik államáson pár kocsit máshova irányítanak.
Érdekes a táj. Úgy értem, hogy más, mint a Spanyol, de nem tudom megmondani miért. Sem a növényzet, sem a domborzat nem különbözik nagyon, mégis más minden.
Egy napja vagyok magyarországon. Még mindig felkapom a fejem minden szóra. "Jééé! Magyarul beszélnek!" Ja, persze... A vonatút három óra, de úgy eltelik, mint a pinty. Beszélgetünk, és tömjük magunkba az összevásárolt hülyeségeket. Mint a Hogwards Expess.
Anikó nagyon előrelátóan előre szált fel. (Érteeed.. _előre_ látóan _előre_ szállt. Nagyon vicces!) Mert Balatonszentgyörgyön úgyis elől kell leszállni.
Úgy elsuhanunk Karesz mellet, mint a pinty! Persze Ő közép-hátul várt minket. Taktikai szempontból.
A lényeg, hogy megérkeztünk. Mindenki boldog, és tényleg örülök, hogy itt vagyok.

A Metrón

Karácsony másnapja. Időtől időre emlékeztetnem kell magam, hogy karácsony van. Valamit ezzel is kell majd kezdenem, mert az nem lehet, hogy a születésnapom ünneplés nélkül múljon el. Pláne úgy, hogy az egész világ ünnepli. Én meg közben almalevet szürcsölök egy repülőn.
Metróval megyünk a Délibe. Onnan megy a vonat.
A metró sötét, és otthonos. Mint egy nyugdíjas néni lakása az Attila utcán. Barokk bútorok, félhomály, és a szag, ami nem konkrétan rossz, de kényelmetlenül érzed magad tőle.
Nincs tömeg, elvégre ünnep van. Mégis az az érzésem, hogy nagyobb a siettség, de lassabban történnek a dolgok. Egyébként nagyon tetszik. Szépen kárpitozott, puha ulések, patináns fém kapaszkodók. És a mozgólépcsők bazi hosszúak a madridiakhoz képest. Gondolom, így szórakoztatóbb, ha véletlenül megáll, és az emberek ötven métert gurulnak le, nem csak huszat.
Itthon műanyagmetrók vannak. Igaz, hogy Pininfarina tervezés, de egy kicsit élettelen. Mondjuk itt nem vandalizálják a metrót (annyira). Elvégre minden kocsi, és az egész metró kamerákkal megfigyelt terület. Hatalmas barlangszerű állomások vannak, és minden nagyon fényes. A székek viszont müanyagból vannak a metrón, így minden fékezésnél jobbra-balra csúszkálnak az emberek. Az vicces

Szóval ülünk a metrón, és zötyögünk. Eddig teljesen jól alakul az ittlétem. Persze, megint azon gondolkodom, hogy az egzisztenciát hogyan lehet összehozni az élettel. Mármint a megélhetést a magánélettel. Elvégre nekem a magánéletem Magyarországon van, az egzisztenciám iszont Spanyolországban. Nehéz ügy. El is hesegetem ezt most, elvégre pihenni jöttem, nem világot megváltani.

Anikónál

Lelassítom a kocsit a Wesselényi utcában, és kivetem magam a kocsiból. Aramis átveszi a volánt, és kinyitja a csomagtartót, hogy kiessenek a csomagjaim, pont oda, ahova zsugorkanyarral érkeztem. Itt is vagyok.
Felcsengetek Anikóhoz, kinyitja a kaput, aztán bóklászok pár percet a házban mire Anikó megment az eltévedéstől, és a biztos pusztulástól, ami egy ilyen ismeretlen környezetben várt volna rám.
Az új lakás művészi. Tágas, tiszta, világos, sok fehérel és feketével. Beszélgetünk, cigarettázunk, és megoldjuk a világ fontosabb problémáit.
Anikó már megnézte a vonatokat, így az is kiderül, hogy másnap nem henyélhetünk sokat, mivel reggel 10-kor megy a vonat.
beállítom a telefonom a wi-fit, lejelentem, hogy még élek, aztán Anikó végre rávetheti magát a telefonomon a Fruit Ninja-ra.

Aramisnál

Megérkezik Aramis a céges terepjáróval, és át is adja a vezetést. Ő nem nagyon szeret vezetni. Én meg régen vezettem magyarországon, így van néhány vicces pillanat. Semmi komoly.
Pikk-Pakk Aramisnál termünk. Még mindig nagyon magasan lakik. Lépcsőzünk.
A lakás már teljesen otthonos. Igényesen berendezve, kellemes bútorokkal, szép függönyök, díszitett falak. Ibu festett a falra Magyar népmesék-szerű motívumokat, amitől egy kicsit az az érzésem, hogy Kalocsán vagyok.
Úgy volt, hogy kacsát eszünk "lesz Tás", de végül Stroganoff lesz. Aramis frissen süti ki, és meg is beszéljük, hogy a darabolt hátszín jobb, mert nem kell tányérokat törni az elvágása közben.
Ahogy Tamáskával, Aramissal is úgy vagyunk, hogy akármennyi ideig nem találkozunk, mindig ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Azonnali összhang. Persze Aramissal egymás nyúzását is ott folytatjuk.
A tévében pont az Igazából szerelem megy, és sajnos pont elkapjuk azt a szomorú részt, amikor az ürge papírokon vall szerelmet a legjobb barátja feleségének. Pancser.
Elég nehezen idulok el, pedig megigértem Anikónak, hogy nem érek túl későn.
Az udvaron majdnem elvágódok a jégen. Két éve nem láttam jeget italon kívül.
Üdvözöljük magyarországon.

A Repülőtéren

Megint reptér. Megint a 4-es terminál, de ezúttal nem jártam meg előtte kettőt, mivel most onnan indul a gép, ahova kiírták. Meg is lepődtem kicsit. Semmi rohangálás, semmi káosz. Persze túlzok. Igazából szerencsém van, mert a repüléseim nagy része eseménymentesen telt. Mármint, nem volt semmi gubanc. Igaz, egyszer Kesztölcön majdnem fennakadtam egy fán, mert csukott fülekkel bohóckodtam, de az siklóernyővel volt.
Jöhettem vona taxival is, de olyan szép idő volt, hogy inkább buszoztam. az új Salvador Bachiller táskám igazán kiváló, és megy a Vägg bőröndhöz.
Beadom a bőröndöt, elszívok egy cigit, aztán irány a biztonsági ellenőrzés. Pikk-pakk bent vagyok a kapunál, és még van is időm, hogy egy csokivásárlással fel tudjam váltani a pénzem, hogy vehessek egy kólát.
A repülőn megint nem a vészkijáratnál ülök, de ezúttal legalább egy sorral mögötte, és nem előtte vagyok. Így van lábtér, és hátra tudom hajtani a támlát. Elő a telefont, aztán mehet a film. Mondtam már, milyen jó kis telefonom van? Hoznak szendvicset, meg üdítőt is. Persze van nekem is üdítőm, és hoztam sós mogyorót is. Nem mintha 3 óra alatt éhen lehetne halni.
Budapesten meglepően jó idő van. Kicsit át is esek a ló túloldalára. Kitalálom, hogy majd kint várom Aramist az épület előtt. Addig legalább elszívok egy fél doboz cigit. Vagy mondjuk egy szálat. Persze én vagyok a dinka, mert egy fél órával későbbre mondtam Aramisnak. Nem tudom, mit akartam azzal a félórával kezdeni. Persze, azt gondoltam, hogy késünk, nem jön a bőrönd, akármi. Nehogy neki kelljen várnia. Hát várok én.

Hun

Annak fényében, hogy olyan jól kijöttünk Anikóval Párizsban, és mert sok embert régen láttam, valamint mert elfogyott a téliszalámim, elhatároztam, hogy az ünnepek alatt elmegyek Magyarországra.
Persze, ezt sikerült úgy rendezni, hogy se' igazi komolyabb karácsony, se' szilveszter nem lett. Két kínos ünneppel kevesebb.
Tanulva abból, hogy a múltkor az Iberia megsziatott, a jegyet ezúttal a Malévnál foglaltam. Szállásra ezúttal nem volt gond, mert Anikó nagyvonalúan felajánlotta, hogy csövezhetek nála, amíg Magyarországon vagyok. Igyekeztem előre megszervezni a dolgokat, de ezúttal nem olyan sok mindent, hogy rohannom kelljen mindenhova. Foglaltam bérautót, mert a múltkori zsarolós bevitel után jobbnak láttam függetlennek lenni, még úgy is, hogy Rox és Jani nem lesznek Magyarországon.
A repülőjegy Dec 25-re szólt, és Jan 1-én reggel jövök vissza.
23 még dolgoztam, aztán 24-én mentem Roxékhoz karácsonyozni. Este szépen bepakoltam, aztán alvás. Holnap a fellegekben töltöm a szülinapom. Szó szerint.