Autót veszek - megint.

Sok dolog járt a fejemben autóügyben. Miután Zöld Mondi megállt eléggé lehangolódtam. 1200€ javítás, vagy eladni így, ahogy van. Sajnáltam a kocsit, mert rengeteg dolgot végigcsináltunk, de igyekeztem azt mondani magamnak, hogy mégiscsak egy tárgy. Azt hiszem, megtaláltam az arany középutat... Eladtam 450€-ért, ami nem volt olyan rossz, tekintve, hogy 2000€-ért vettem, és majd' 2 évig használtam. A pillanatnyi jövés-menést kiválóan szolgálja a robogó, de azért mégiscsak illenék valami rendes járművet is beszerezni. Elő az internetet Autoscout, Coches pont net, ésatöbbi.
Érdekes módon pontosan az a helyzet állt elő, mint a motoroknál. Rengeteg igazán jó jármű, jó áron, jó vétel. Csakhogy mindegyik ezer éves hirdetés. A spanyolok ugyanis lusták levenni a hirdetést, amikor már nem aktuális. Inkább kikapcsolják a telefont, vagy egyenesen szolgáltatót - számot váltanak. A felelőtlen hozzáállás itt nem áll meg. A vásárlás előtt 6 autót néztem ki, amikrő viszonylag friss hirdetések voltak. Kettőt eladtak, egy román srác egy vérző torkú Focust árult, egy Argentin srác pedig egy Mondeot, ami rendben volt, de drága, és nem kombi. A másik két autó tulajdonosát elértem, megbeszéltem velük a mikor-hol-t, és aztán egyszerűen nem jelentek meg, nem vették fel a telefont. Na ennyit a spanyolokról.
Az autóválasztásról még annyit, hogy nyitottan álltam a dologhoz. Ford, Honda, BMW, Citroen, Peugeot, Seat, stb... kisautó/nagyautó... Néztem sok Alfa 147, 159-et is.
Találjátok ki, mi lett a vége... Na mi a legjobb autó a világon? Igen.

Ford Mondeo 2.0 TDCI Ghia X
Fénykép: Szamosvári Tamás, Pilóta: Én.

Gyakorlatilag az utolsó pillanatban (mivel Tamásék érkeztek szombaton) felhívtam egy embert, aki árulta ezt az autót. Miért éppen ezt. Ezért a képért:

Krémszínű dupla bőrkárpit, krémszínű szőnyegek.

 És valóban! Elképesztő egy kocsi! Semmi kopás, semmi amortizáció, semmi szakadás. Minden tökéletes állapotban, kiválóan működik. Elmondom a legkomolyabb elhasználódást: A sofőrülés hátán levő zseb merevítője eltört. Mondom a további hátrányokat: nincs tempomat, 6 lemezes CD lejátszó van benn, és nem játszik le Mp3-at. Ennyi. Előnyök? pfff... 136 lóerő, 5,8-6,2-es fogyasztás, ABS, ESP, digitklíma, fedélzeti számítógép, dupla bőrkárpit (bőrülések, hasított bőr ülőlappal - nem éget meg, és nem ragadsz bele nyáron), akkora csomagtér, hogy egy kisebb kocsi beparkolhat, stb, stb...
Szóval, elmentem hétfőn francia után megnézni az autót, és nagyon tetszett. Kiderült, hogy az autó az ember apósáé, és persze hallgattam sok történetet, hogy mennyire vigyázott rá, és ilyesmi. Persze, persze... A tény az, hogy az autó tényleg nagyon szép állapotban van. Az ülés egyenes (nem dől befelé, mint szinten minden használt kocsinál), a pedálok nem kopottak, a váltószoknya nem repedt-szakadt. A fedélzeti számítógép meg 4,8-as fogyasztáson áll. Az ár 3 300€.
Este felhívom az embert, hogy megveszem, másnap találkozunk, és mindent elintézünk. Érdekesség, hogy a bankba kell mennem a pénzért (1 milla forintban), és egy hibás 500€-st adnak. Ezt csak a gestoria-ban derül ki, de nincs nagy gond. A gestoria egyébként amolyan ügyintéző iroda. Mindent megcsinálnak helyetted. Okmányhosszabbítástól, átiráson át, a legelképesztőbb hivatalos ügyekig mindent. Mondtam már, hogy a spanyolok lusták?
Szóval végre egész ember vagyok megint. Van autóm, és ez csodás érzés. Nagyon szépen elférnek kettecskén a parkolóban.

Hosszúkori

A jóidő beálltával alábbhagyott a túrázás. Ennek az az egyszerű oka van, hogy a túrázást minden időjárásban lehet végezni, így télen és a fordítóhónapokban állandóan csak túrázik az ember.
Ha viszont jóidő van, akkor csináljon mást.
Korizzon.
Bringázni kéne, de még nem nyílt meg a bikepark, mivel az magasan van, és ott még havazik / nem készültek fel a bringákra.
Az ember mindent el tud húzni sojkáig, ha jól érzi magát, és nincs sietség. Emlékszem a hajnalig tartó tollasozásokra Editkével, és Tamással: azok is csak úgy alakultak, mert jól érezik magunkat. persze a tollasból már semmit nem láttunk, de azért "tollasoztunk" hajnal kettőig.
Nos a korizás is így alakult. Szombatra megbeszéltünk a singles-ről pár emberrel, hogy korizunk egyet a Rioban. 11-re beszéltük meg a találkát, és este 8-ig koriztunk. Közben persze egy kis pinchos - bocadillos ebéd gyanánt, meg kisebb-nagyobb pihenők. Ilyenkor megy a körözés, ott a Rioban, illetve néha megállunk a Matadero-nál, ahol van egy jó nagy placc, amin lehet gyakorolni a szlalomozás, meg mindenféle trükköket. A kezdők pedig fékezni, meg kanyarodni tanulnak a nagyokosok folyamatos okítása mellett.

Nem ezt terveztem

Mivel van robogóm, pikk-pakk odaérek bárhova, és nem is kell a parkolással vesződnöm, mert ahogy Csömörön az autókat, úgy Madridban a robogókat hagyják ott az emberek, ahol elfogy a lendület.
Munka után tehát irány bukósisakot venni. Egy nagyon vékony, filigrán, szép lány az eladó. Persze bajuszos.
Mondom neki, hogy igazából nem motorom van, csak viccelek ezzel a kétkerekű közlekedéssel, így ne is ajánlgasson 800€-s sisakokat. Tulajdonképpen már a neten megnézegettema sisakokat, így nem is vesződtem túl sokat. Kesztyűt nem vettem most, mert van kiváló DH-s (bringás) kesztyűm, amit ugyan nem motorozásra terveztek, de 30€-ért hadd ne vegyek már kesztyűt. Sikak be a seggládába (az ülés mögötti tárolóba), elvégre csak nem vehetem fel egyből a zsíruj bukót. Még bekoszolódik, vagy mittudomén! Irány a Gran Via, ahol a magyarokkal találkozok. A terv az, hogy csinálunk valamit, de még nem tudjuk, mit csak összefutunk. Nekem még nem sikerült ez, de a legtöbb magyar, aki Madridba jön gyorsan elspanyolosodik. Lelassulnak, kicsit elbutulnak (ezt talán én is érzem magamon), szóval elkanászodnak. Ennek megfelelően, a többiek egy órácskával később érnek a helyszínre.
A 100 Montaditosba megyünk, ami egy Spanyol étteremlánc, amolyan beülős ivóhely. A montado egyébként szendvicset jelent, persze a spanyoloknak minden sörkorcsolyára más nevük van. Van sendvicsük , ami az általános szendvics. Van montadojuk, ami egy kisebb szendvics megpakolva feltéttel. És van a canapé, ami tulajdonképpen egy nagyon apró szendvics, amolyan "katona". A "montadito" a montado kicsinyítő képzős változata. Szóval itt találkozunk, és röviden beszélgetünk a többiekkel. Időközben kiderül, ahogy a találka igazából a bébiszitter oldalon szerveződött, csak valaki "átírt" a madridi magyarok oldalára is. Ennek megfelelően 8, 20-27 közötti lánnyal indulok neki az éjszakának. A spanyol szokásoktól eltérően nem szédelgünk órákat az utcán, és nem váltunk szórakozóhelyet. Egy Studio 54 nevű helyre megyünk, és ott vagyunk reggelig. Az idő egysíkúan, de nem unalmasan telik. Gyakorlatilag reggel 6-ig táncolunk. (o:

Egy kis kocogás

Este kocogni voltam, mert azt szeretem. Gondolkozok, vagy éppen nem, levezetem a nemlétező stresszt (vagy stresszet), jót tesz az egészségnek, minden átmeneti kényelmetlenséget megszüntet. fejfásást, macskásodást, nyakhúzódást.
Mostanában kicsit hanyagoltam ezt a dolgot. Mindig volt valami tennivaló. Jöttem mentem az autó, vagy a motor miatt, így a napi 10km-ből gyorsan heti 1-2 x 5 km lett. Nem baj! Majd most pótoljuk,
Nem mondanám, hogy minden futás egy külön kaland, vagy hogy egyedi, mint a hópelyhek. Persze, az sem igaz, hogy a futás mindig unalmas, monoton és egyforma. Az viszont biztos, hogy ez a futás emlékezetes volt.
Este Roxékkal találkoztam a Pleniben, és KFC-ben ettem, meg aztán piszkosul meleg volt egész késő estig, így csak fél 10-kor indultam el.
A nyár egy kicsit elaltatja az éberséget, így nem is nagyon szoktam időjárás-jelentést nézni. Bazi meleg lesz, napsütés - minden napra ugyanez van. A különbség legfeljebb annyi, hogy kellemes 30°C-os hűvös van, vagy árnyékbamenekülős 39°C.
Nos fél tízkor elindultam futni, és éreztem, hogy megint olyan piszok meleg van. Az a fajta meleg, ami körülvesz, és úgy felizzít mindent, hogy amikor le is hűl a levegő, a tárgyak, föld, aszfalt, épületek csak úgy ontják a meleget. Nehéz elképzelni azt, amikor az utcán távoltartod magad az épületektől, mert radiátor módjára nyomják a meleget rád.
Az útvonalat úgy választottam meg, hogy egy emelkedős részt letudjak előre, így az első másfél kilóméter amúgy s fárasztó. Szóval csak néztem előre, egyik láb a másik után, és futás. Egy levegővétel, három kifújás. Ez a beállt ritmusom. Meleg van, fárasztó az elej, semmi különös.
Hanem a második kilóméter környékén felfigyeltem rá, hogy valami nem olyan, mint mindig.
A meleg egészen elviselhetetlen volt, és lélegezni is alig lehetett. Aztán rájöttem, hogy por van. Mármint sivatagi por kavarok a levegőben. Amikor megtöröltem az arcom, sáror lett a kezem az izzadságtól, és portól. És persze a vihar előtti csend, amiről még nem tudtam, hogy a szó szoros értelmében kell venni. A baj akkor kezdődött, amikor az Avenida de Aragónra kanyarodtam, ami az A2-es szervizútja, tulajdonképpen. Olyan szélvihar támadt, hogy szinte dobált. A por csak úgy kavargott, egy perc alatt koromsötét lett, és akkorákat villámlott, hogy kezdtem várni egy jó kis tornádót. Az autók össze-vissza dülöngéltek az úton, és látszott, hogy komoly küzdelem sávon belül tartani a kocsikat.
És akkor megérkezett a víz. Nem nevezném esőnek, mert az rendszerint cseppekből áll. Nevezzük inkább vízfüggönynek. Egy erős 5-7 percig egybefüggően ömlött a víz az égből, percek alatt folyókat képezve minden úton, és főleg útfélen.
Az embereknek van egy repertoárjuk, ami tartalmazza hogy milyen időjárásokat láttak, és ez a repertoár néha-néha bővül. Például, amikor az a hatalmas hó volt Budapesten, és nem tudtunk iskolába menni, vagy Ecuadorban a térdig érő jégeső. Nos a koromfekete égbolt alatt tornádóban kavargó, villámok szaggatta homokvihar, amiből aztán vízözön keletkezett mindenképpen új eleme az időjárás-repertoáromnak.
És mindezek közepette egy belégzés, három kilégzés. Magas térdemelés az alkalmi folyóban, és egy enyhe, megmagyarázhatatlan félelem, ami nem is annyira a sötétnek, vagy a villámnak szól, mint inkább annak, hogy milyen kicsikék vagyunk, ha a természet úgy akarja.

Bátorbarlang - részlet egy jelentésből

Nem sejtenek nichts. Figyelem őket, tanulmányozom a szokásaikat, és rögzítek alles, hogy aztán el is felejtsem, mivel memóriám az ugyebár nix.
Most már biztos, hogy imbecilisek. Az egyik például tornacipőben jött, aztán amikor szembesült a körülményekkel, nejlonzacsit húzott a lábára. Elképesztő népség.
A gyanú eloszlatása érdekében, kivételesen felajánlottam, hogy viszek embereket a kocsimon. Csak egy nő jelentkezett, ami kein problem, mert így ha gyanút fog könnyen elintézhetem. Nem is értem, hogy gondolhattam, hogy ilyen szellemi szinttel bárki is gyanút fog, vagy bármi mást.
Induláskor kellemes 10-15 fok volt. Laza hosszúujjús idő. Kényelmesen autóztunk El Escorialig, ahol a tél-tavasz vonal húzódhat, ugyanis onnan minden havas lett. Die wagen gehen mit zehn, hókotrók mindenhol, és persze az elmaradhatatlan árokba csúszott wagen. Végül sikeresen bearaszolunk Cercedillaba, ahonnan a túra indul. Egy kávézóban találkozunk a többiekkel. Van itt minden, mein damen und herren, als im búcsúban! Plázacica full rózsaszín, és türkíz cuccban; Profi túrázó olyan, és annyi felszereléssel, hogy napokig megmaradna odakint; és a már említett kiránduló, aki csak sétálni jött, és elfelejtette elolvasni, hogy akár a hágóvas is elkél. Persze indulás előtt még egy jó félóra kávézgatás - reggelizés.
Végül aztán megkezdjük utunkat. Már az elején ferdammt. Össze vissza kóvályognak az úton, és nincs nekik kein fegyelem. Das ist vérlázító. Diesen volk sind als ein csürhe! És perse sprachen folyamatosan.
Megyünk felfelé, mert ezek a túrák immer felfelé mennek. A há meg növekszik. Egy óra sem telik el, és térdigérő hóban marschieren.
Amúgy gyönyörű idő van. Hétágra süt a nap, olyan 0 - -5 fok lehet. Kristallenklar luft, zehr schön panorama, és lassan az utitársak elfáradnak, így a folyamatos pofázás is has gestoppt.
Van két hund is, akik persze nem takarékoskodnak az energiával. Össze-vissza ugrálnak, és rohangálnak. meglesz a böjtje. Amúgy a hó nekem nagyon tetszik. Úgy érzem magam als Boomer a kuvaszunk, aki mindig bakkecske módjára ugrált, ha esett a hó. Nos most én is ugrálok, és általánosan élvezkedek.
Az ellenséges erők szétzilálódnak, ahogy úrrá lesz rajtuk a fáradtság, és az elkeseredés. Jópár órás marschier után felérünk a Cueva Valiente-hez (Bátor Barlanghoz). Barlang az nuku. Csak a hely neve az, hogy Cueva valiente, de igazából nem nagyon van itt barlang.
Megkajálunk, eszünk-iszunk, és figyelem a szokásaikat. pontosan fel kell térképezzem a jellemeket, ha sikeres támadást akarunk végrehajtani. nem megyek sokra a megfigyeléssel. Folyamatosan pofáznak, vagy eszenek, vagy a kettőt egyszerre. Lehet, hogy már rég lebuktam, és csak tettetik, hogy ilyen ostobák. El akarják altatni a gyanúmat. Ha nem térek vissza a hegyről, keressétek a maradványaimat és ezt a naplót tavasszal.
Elvileg most jönne az, hogy elindulunk lefelé, de a nehézségeknek még nincs vége. Egy kellemes körutat akarunk csinálni, mert oda-vissza egy úton menni az uncsi. ezzel nincs semmi baj. A baj a "vezetővel" van. "Vezető" aposztrofálva, mert ez aztán kein führer! Simán rosszullesz félúton. Komolyan.
A vezetőnk egyszerűen fogja magát, és elszédül a fáradságtol. Hát milyen kémelhárítás ez kérem? Ilyen haderő ellen aztán nem lesz gondunk! Vezető magáhoztér, és elindul a csapat a kerülővel leereszkedésre. Vezetőt cibáljuk magunkkal. A fejvesztés jelei már korán mutatkoznak. Mint a fejetlen tyúk, a csapat megy ide-oda. Próbálnak támpontot fogni, és irányt jelölni, de látszik rajtuk, hogy fogalmuk sincs, mi legyen. Egyikük sem volt katona, és aki volt is, az is nyámnyila. Megesik rajtuk a szívem. Annyira kis szerencsétlenek. És ezek ellen vagyok én beépítve? Hisz csak annyi dolgom lenne, hogy itthagyom őket, mint eb a Szaharát, és őket kéne tavasszal keresni a hegyekben, nem engem. Szavamra mondom, még ez sem használ. Próbálom sugallni nekik, hogy merre kéne menni, de megint előkerül az okoskdás, és legyakja a józan eszet. Hiába na! Nem az eszükért szeretjük a spanyolokat. Sajnos nekem viszont nincs sok kedvem többet bénázni, így szétválunk. Én maradok a gerince, ők lemennek a völgybe, csinálnak egy nagy kanyart, és visszamásznak oda ahol várom őket a gerincen. Közben a kutyák is elfáradtak, így hátizsákokba kerülnek, és a kedves gazdik cipelik őket.
Mostanra persze csendes, és kezes a csoport, levezetem őket a hegyről, és térdreborulva csókolgatják az aszfaltoto, amit nem lep hó. Mondanám, hogy legközelebb meggondolják, mire vállalkoznak, de tudom, hogy nem fogják.
Hazafelé hajtva még azért el kell magyaráznom a lánynak, hogy én nem vagyok taxis, nekem ne adjon pénzt, amiért ülhetett az autómban, amíg idehajtottam.
Csodásan jó kirándulás volt, gyönyörű helyen, kicsit egyszerű, de jámbor túratársakkal.
Képek itt: KÉPEK

Multi

Németül szól a Rammstein a fülhallgatóban, angolul levelezek, spanyolul válaszolok a kollegáknak, magyarul csetelek, és francia házit írok.
Ejha.

Anikó Madridban

Úgy adódótt, hogy Anikó Madridba látogatott, és ennek örömére összefutottunk.
Na jó...
Anikó manusa, és a fia (a manusának a fia) buenos Airesbe készültek, és Anikó elkisérte őket Madridig, mert itt szálltak át. Ennek örömére egy pár napot itt is eltöltöttek. Persze nem hagyhattuk ki, hogy legyen egy kis Robitz találkozó, így Rox, Jani és én kitartóan lógtunk Anikóék nyakán.
Anikóval előre lebeszéltük, hogy felkutatjuk madrid olyan épületeit, amik megfelelnek Anikó művészi hajlamainak, így én előre feltérképeztem Madridot modern, és fantáziátlan épületek kapcsán. A Plaza mayor közelében találkoztunk, mert itt volt a szállásuk, és el is indultunk. Árpi és Soma mentek a maguk útján, mert őket a város jobban érdekli, mint az egyenesvonalú házak.
Nem volt túl nagy túra, amit megtettünk, mert Anikó lépten-nyomon megáll, és mindent lefényképez. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy janán túristát, hanem úgy, mint Rain Man-t. megáll egy szürke fal előtt, alőveszi az aknavető méretű objektívvel lesúlyozott fényképezőt, és premiere plan-ban lefényképezi a falat. Vagy egy poszter után hagyott ragasztónyomot. Persze, mint máskor, az emberek csak néznek, hogy mit fényképez ez a lyány? Én büszkén állok Anikó mellett, és néha lefényképezem őt. Közben a nézelődök tudtára adom egy szempillantással, hogy Ő itt az unokahugom, aki szellemi fogyatékos szegény, és kapott egy fényképezőt, meg egy utat madridba, aztán most minden lefényképez, ha kell ha nem, dehát mi így szeretjük, ahogy van, és a nézelődő meg különben is törődjön a maga dolgával, én sem szólok bele, hogy hogyan ragaszt zacskókat a gyárban, ha éppenséggel az a munkája. Azt már nem tudják, hogy ezek a képek aztán galériákban láthatók újra a világ minden pontján, és műértők veszik meg őket.
Gyakorlatilag egész nap fényképeztünk, és mászkáltunk, é persze következő nap folytattuk a csatangolást és a fényképezést. Annyi különbséggel, hogy ezúttal már reggeli előtt találkoztunk, így korábban indulhattunk. Reggelizni. Ugyanis Anikó is, ahogy Rox szereti megadni a reggeli módját, így ezúttal a Marquillos nevű híres cukrászdában kezdtük a napot.
Szóval, a két nap alatt elmentünk Peñagrandeba, ami madrid északi részének egy kerülete, ahol a híres piros modern ház van. megnéztük a LaCaixa épületét, amiben a Tyssen-Bornemissza múzeum van, meg még jópár helyet, ahol jókat lehet fényképezni. és persze beszéd, beszéd, beszéd. meg egy kis fázás is, hiszen tél van, és úgy fújt a szél, mintha más dolga nem is lenne. Még villamost is láttunk, ami igazából felszini metró.

Franszoáz

Folytatom a franciatanulást. Az első hely végül nem működött annyira. Persze, a nyelvtanulás a tanulón múlik, de amikor véletlenül beleakadok egy olyan nyelvtani esetbe, amit én jobban el tudok magyarázni magamnak, mint a tanárnő, akkor elgondolkodik az ember. Amúgyis, lecserélték Tiffanyt, és helyette egy goromba lányt kaptam, akiről mindig Ratched nővér jutott eszembe. Szóval amikor Decemberben lejártam az utolsó órát, nem hosszabbítottam meg a szerződésüket.
Helyette kerestem egy magántanárt interneten, és találtam is. Óránként 10€-t fizetek, és heti 2 x 2 óra van. A tanárnő Claire, egy Toulouse-i lány, akiről a mai napig nem értem, hogy mi a francnak jött Spanyolországba. Toulouse-ból??? Nemá! Egyébként kedves, aranyos, és gyanítom, hogy azon franciákat képviseli, akik miatt az a téveszme terjeng, hogy a franciák nem fürdenek minden nap. Mellesleg Madrid tökéletesen másik végén van, így heti kétszer keresztülautózok Madridon. Persze az M30-as alagútján megyek, így 20-25 perc alatt ott vagyok az irodából.

El Atazar II

Spanyolországban az a jó, hogy nevetséges könnyű túlszárnyalni a helyieket.
persze, vannak olyan dolgok, amik nem mennek csak úgy uk-muk-fuk, tehát például nem fogok máról holnapra jobban atlétizálni, mint egy atléta, de az általános dolgokban, és rengetek szakmai kérdésben az általános lakosság mérhetetlenül alulteljesít. Ennek örömére, mai túránk alkalmával lejártuk a lábunkat, túléltünk, és katonai kiképzésen vettünk részt. De ne szaladjunk előre.
A szokásos szinglis oldalon összesereglett népesség találkozik Atazar-ban egy túra erejéig. Atazarban már voltunk Roxxal, és Berangere-rel, de akkor a falut nem néztük meg, inkább a víztározót, és környékét jártuk körbe. Ezúttal Atazar falu másik oldaláról indul a túra, így a parkolás érdekében figyelmen kívül hagyuk a "behajtani tilos, kivéve helyieknek" táblát. Drukkolunk, hogy ne büntessenek meg. Összeáll a csapat, jönnek gyerekek is, aztán indul a menet. Kényelmesen haladunk, és sok szép látnivalóval találkozunk. Néha megállunk pihenni, gyönyörködni a kilátásban, és szó ami szó, van mit nézni. Ez az egész régió itt, a tavacskákkal, folyókkal igen szép környék.

Megállunk enni is, majd megyünk tövább, egészen addig, amíg meg nem állunk. kiderül ugyanis, hogy a "túravezető" kisérletező lélek, és "úgy látta, mintha itt lenne egy út, de nincs". Szóval visszafordulunk, de szerencsére nem kell sokat visszafelé gyalogolni, letérünk egy kanyarban, és egy remélt kört próbálunk belőni. közben olyan hegyekre mászunk fel, hogy húsz percbe is beletelik, mire a sor vége zihálva felér a hegyre. Én jól érzem magam, mert vígan bandukolok, meg szökdécselek, és sok időt töltök merengéssel, amíg a többieket várom. Evéd után aztán kedves tanácsokat próbálok adni a "túravezetőnek", hogy merre is kéne mennünk. A javaslatom egy kicsit "egyenesebb" megközelítése a dolgoknak, amit leszerel azzal, hogy gyerekek is vannak a csapatban. Teljesen igaza van: attól, hogy én helyből ugrok száznyolcvanat, még nem mindenki kommandós. Megyünk hát szépen, amerre az ösvény visz, közben pár lány elkezd énekelni, amitől egyből agyvérzést kapok, és a helyszinen beáll a halálom. Gyorsan fülhallgatót veszek, és így már elviselhetőbb.
Javaslat: Spanyolországban az embert bármilyen helyzetben meglephetik szájmenéssel, vagy énekléssel, így jobb ha mindenki fülhallgatóval, és valami zenével készül mindenhova.
Már lassan elül a gyanúm, amikor  (újabb kaptató után) elérkezünk egy pontra, ahonnan nincs tovább. Kiderül, hogy a "túravezetőnk" egy internetről letöltött gps térkép alapján tájékozódik ("ezeket néha kézzel rajzolgatják be, így nem biztos, hogy pontos"). Az is hamar kiderül, hogy az út, amit errefelé vélt megtalálni, az 300 méterrel arrébb van, ami nem nagy távolság, ha nincs közben egy 40 méter mély szakadékszerű áthatolhatatlan völgy. Ezután bevesszük magunkat a bozótba, és innen már mindenki a saját túléléséért kűzd. Az én először javasolt "nehéz" útvonalam játszótéri homokozónak kezd tűnni a meredek bozótos völgyfalak mellett, amiken át próbálunk hatolni.
Végül megunom, visszaszaladok egy kilómétert, és belövöm a helyes irányt - leágazást, majd újra utolérem a csoportot, és elmesélem, hogy merre kéne menni, majd közlöm, hogy ez javaslat volt, mindenki arra megy amerre akar, de én erre fogok. Kirángatjuk a gyerekeket a bokrok alól, ahova utolsó erejükkel lekuporodtak, és elindulunk az én ötletem után. még egy rövid bozótmászás, és kinnn vagyunk a helyes útvonalon, és egy órára rá már a kocsiknál vagyunk. Éppen hogy elkapjuk a nappali világosság utolsó foszlányait. Túra után még egy üditő a helyi kocsmában, aztán irány haza. Remélem, legközelebbi emlékezni fogok rá, hogy ezzel az emberrel ne menjek túrázni.
Egyénként nagyon jó túra volt, csak azt a pár áldozatot sajnálom, akiket a hegyekben kellett hagynunk...

Optalmológia

Novemberben volt az éves üzemorvosi vizsgálat, ahol megállapították, hogy túlsúlyos vagyok (míly meglepő!), valamint a szemorvos közölte, hogy jól látok, bár rámférne egy pár dioptria. Arra gondoltam, hogy legalább az egyik problémának utánajárok, és elmegyek megnézetni a szememet rendesen. Hamár lefogyni sosem fogok, és a sírba is úgy fognak belegurítani, legalább a látszat meglegyen, hogy egy intelligens zsírsertés vagyok.
Elmegyek hát a rendelőbe, ahol csak egy beutalót adnak a kórházba, ami egyben a szakrendelések helye is. A beutalóval a kezemben kilépek a rendelőből, és jön is az sms, hogy a szakrendelő megkapta a beutalót, és hamarosan hívnak. Hazaérek, és hívnak. kedves női hang kérdezi, hogy mikor jó nekem. Ez még decemberben volt, és januárra lett időpontom. nem kapkodják el. Viszont kaptam erről is sms-t, a pontos címmel, időponttal.
Szóval a mai napon irány az Hospital de Henares, ami Cosladaban van, pár percre onnan ahol laktam. Egészen pontosan ott, ahova futni jártam. Az információnál elirányítanak, várok egy kicsit, és már be is szólítanak. az első menet futószalagon folyik. beültetnek egy gép elé, ami olyasmi mint amit gyerekkoromból ismerek. Itt nem kiskutyát kell a házba tenni, de az elv hasonló. majd egy másik gép következik, meg egy vizsgáloat, ahol hosszasan néznek a szemembe. Nem is tudom, mikor volt utoljára, hogy valaki belenézett a szemembe. Valahogy manapság az emberek nem teszik. Az első vizsgálat utolsó részében olvasgatom a táblát, majd szemcseppet kapok, ami eléggé csíp. Ezután ismét váró. Itt aztán meglepődök, mert a szemem kicsit furcsa lett. Előveszem a telefonom, hogy valamit megnézzek rajta, és nem látom a kijelzőt. A fény meg közben egyre bántóbb. Jön a második menet, és meg is jegyzem a kedves doktornőnek (aki Spanyolországban elsőként, hibátlanul ejtette a nevemet), hogy én azért jöttem ide, hogy megjavítsák a szememet, nem hogy elrontsák. Párszor meg is próbálja kinyomni a szememet, majd alábbhagy a nevetés. Persze nekem azonnal leesik, hogy külföldi, bár a kiejtésnél már gyanakodtam. elmondja, hogy a pupillámat tágították ki, hogy jobban a dolgok mélyére nézhessenek. És valóban: két napszemüvegben vezetek haza.
A szememnek nincs semmi fizikai baja, így ez rendben van. Kapok új időpontot a látásvizsgálatra, ahol majd kiderítik mennyi az a nnyi dioptriában.

Egy Kis Kori

Hétvégenként korizni szoktam. Az interneten van egy oldal, ahol mindenféle szabadidős tevékenységekre verbuválódnak a bandák. Itt szerveződnek a túrák is.
Szóval megbeszéltük, hogy korizunk egyet a Retiroban. mivel a koritudás elég változatos a tagok között, csak laza lötyögés van, de az is jó. legalább mozgunk, még ha sokaknak ez három méter kori, öt perc feltápászkodást is jelent. Hideg van, de tiszta az idő. A metróig ilyenkor busszal megyek, és kiderül, hogy itt a buszokon van wifi, így lehet netezni. Vicces, hogy mennyire nyomják ezt az állandó kapcsolattartást. Nem is tudom, mit kezdenének az emberek, ha fel kéne hívni valakit, vagy ne adja ég, találkozni élőben. A korizás mindenesetre jól telik, és még beszélgetni is tudunk. Persze ehhez nekem olyan alacsony színten kell gondolkoznom, hogy majdnem megáll az eszem, és a fjem egy kicsit meg is fájdul. Azért kedves emberek, még ha unalmas is, amit beszélnek.

Lozoya

Szociális célú túra- és egyéb szabadidős társak csapata felkerekedik túrázni.
Nem bírom én ezeket a spanyolokat, na. Tötöjgés, bandukolás, és az iszonyatos zaj... egyfolytában beszélnek. De ezt már mondtam.
Valakivel beszéltem is erről. Persze nehéz egy beszélgetés az, amiben a beszélgetőpartnered népét szapulod. Azt mondja, "türelem". Elsőre nem lehet haverkodni. majd ha sokat járok valahova, és ugyanazokkal az emberekkel találkozok. Oké, várok. Bah.

Lozoya a kép jobb oldalán

Mai túránk kezdőpontja Lozoya. Egy gyönyörű völgyben fekvő falucska a Navacerrada észak-keleti részén.
A túrára az utolsó pillanatban jelentkezek (mint mindig). A lista már zárva van ugyan, de jön az sms, hogy "Sin problemas". Ez azért jó dolog. A túrákat ugyanis lelkes amatőrök szervezik, és igazából nem is szervezés, hanem olyan "megyek sétálni, jön valaki?" jellegű dolog. Ilyenkor leírják, hogy mi a terv, és hogy mennyi embert  terveznek. Na ehhez képest van az, hogy "jó-jó, még persze, hogy jöhetsz"...
Na... 9:00 Lozoya parkoló. Megint négykézláb mentem a fürdőig, mert előző nap azt a szaros Jericho-t néztem éjjel kettőig. Szarnak kell 7-órakor-kelős programot csinálni. Mindegy, menjünk. Arcmosás jéghideg vízben, majd bevizelek. Apropó, azt is kéne.
Kenyér az nincs itthon, mert miért is lenne, így sonka, és sajt jön, meg fánk, és csoki. Amúgy azt mondják, nem lesz húzós túra. 1150-ről megyünk fel 400 m-t. Lósz@r. Kár, hogy az egész egy hosszú, egyenes kaptató. Persze, ezt még nem tudom, hiszen még csak most pakolok. Telefonban az útvonal, és mehetünk. Meséltem már a Motorolámról? Jó, jó! Nem mondom tovább. Van benne GPS. Indulás.
Mindegy mi történik, ha vezetek, akkor minden okés. Most is minden okés. A Parque de las Naciones-nél beindul a fűtés rendesen, bár idáig sem fáztam. Ez a digit klíma jó dolog ám. Megmondom hány fokot akarok, és annyit csinál. Meséltem már a kocsimról? Igen? Jól van.

A Menekült

Parkolóban ezúttal csak a mieink vannak. kicsit hideg van, de nem vészes. Elvégre Január, vagy mi..
Van néhéány ismerős arc is. Beszélgetünk az úton, aztán elhalgatnak. Emelkedő. Egész jó iramot megyünk, és amikor megszokják a terhelés, újraindul a locsifecsi. Az Iráni lány,Lila mesél arról, hogy miért jött.
"Nem volt más választásom. el kellett jönnöm"
"Üldöztek?"
"Dehogy"
Aztán gyorsan észrevesz valami ismerőst, aki nem kérdez kínosakat. Utálom, hogy én is sztereotípiákon élek.
Közben készül pár fénykép is.


Viszonlag elől megyek. Hátulról folyamatosan hahotát hallani.
Maria az, aki úgy kacag, hogy harsog a táj. Mindig van valami, ami miatt felemeli a hangját,és olyan komikusan érdesen tud kiáltani. Vicces lány. Kicsi, szőke, rövidhajú, és nem áll be a szája.

Kivételesen csukott szájjal

Gyúrol, vazze?

Mellém ér Junama. Ő kemény gyerek, rövidgatyában nyomja.
"Edzésben vagy?"
"Nem igazán, telesütiztem magam Karácsonykor. Ez az első idei mozgásom"
"Majd belejösz. Én szoktam futni, az jó. Meg járok konditerembe is. Neked is kéne"
"Háromszor futottam félmaratont, és heti 3-4 alkalommal futok 5 km-t. Amúgy én inkább bringás vagyok."
Elhallgat, lemarad.
Nem tudom, mi van velem, hogy mindig ilyen tuskó vagyok.



Felérünk a csúcsra, kaja. Kinálgatják a karácsonyi sütiket, de nem kérek. Tapintatos vagyok. Nem kell hogy lássák, hogy kiköpködöm. (o:

A kilátás gyönyörű. El Coto de La Cruz nem a legmagasabb pont, de körben a Navacerrada szinte minden csúcsát látni. persze mindent elfelejtek, amit mondanak, de a nevek nem fontosak.

Nem a csúcsról, de tetszett

Lefele aztán gyorsan haladunk, és viszonylag korán a parkolóba érünk. A többiek mennek még sörözni, én nem. meg is bánom, mert elvégre szocializálódnom kéne. Kár, hogy így szeretek vezetni.
Képek itt: Képek

Ilyet szóltam

kövér gyerek voltam, ami azzal jár, hogy kevés a barátom
mivel én voltam a kövér gyerek, akivel senki nem haverkodik
ebből aztán az lett, hogy megtanultam egyedül játszani, és később egyedül eltölteni az időmet
nem félek az egyedülléttől, és ez néha átcsap a magánykeresésbe
innen az introvertáltság

másrészt, a családom nagyon jó, és sok unokatesóm van, akikkel nagyon jól kijöttünk mindig
gyerekkorunkban az unokatesók volt a "banda"
ez a másik oka a kevés barátnak


a napközis tanárunk ezt mondta rólunk:
"Anyuka, a Robitz gyerekekkel semmi baj nincs. egyszerűen nekik kevés az, ha bejön a bohóc, és elesik. nekik ennél több eszük van")
nővérem + én


az intelligenciám éppen csak mérhető
mármint, hogy felfelé
155-ig tudják mérni, és nekem 152



ebből jön a humorom, amit kevesen értenek, de aki érti, az értékeli többnyire
viszont sajnos beképzelt is vagyok emiatt, és hajlamos mások lenézésére, és kinevetésére
ebből ők nem vesznek észre sokat, mert nem értik
ez vicces
de nem bántok meg senkit, ha nem intelligens

ha viszont rosszindulatúan buta, azzal packázok

mi van még...

soha nem ütöttem meg senkit, és engem sem üttt meg soha senki
a verekedéssel kapcsolatban az a véleményem, hogy van olyan helyzet, ahol előfordul, de én még nem voltam olyanban

a nők veréséről az a véleményem, hogy az egyik legbénább dolog a világon, de elsősorban a nőket okolom a nők elleni erőszak miatt
és ha jobban megfigyeli valaki, rájön, hogy valahogy mindig ugyanazokat a nőket, vagy ugyanazokat a típusú nőket verik
és ebben lehet valami
volt egy barátnőm, akit korházba küldött az előző manusa
egy hónap járás után a lány visszament hozzá

ellenben anyukám járt egyszer egy ilyesmi manussal, aki kezet akart rá emelni. Anyukám azt mondta neki, hogy ha csak egy ujjal hozzáér, vagy csak még egyszer találkozik vele az utcán, megöli.
Soha többet nem került a szeme elé az ürge
Anyukám legnagyobb súlya 50 kg volt

Azt, hogy a családi erőszakot mindig úgy szemléltetik, hogy a gonosz apuka veri a kislányát, vagy anyukát, hímsovinizmusnak tartom

A Dire Straits a kedvenc zenekarom, de mostanában Korn-t, Limp Bizkit-et, nickelback-et, és ilyesmiket hallgatok

szeretek szépen felöltözni, és orvosi eset a vonzódásom a mandzsettagombos ingekhez, valamint a vágó szerszámokhoz
balta, kés, kukri, machete, stb...

Irány haza

Január elseje, hajnal 1 óra. Szépen bepakolva minden, de nem alszom még. Forog az agyam azon, hogy Aramis a közelben van, és végre táncolhatnánk megint. Jól van na! Néha én is csinálhatok úgy, mintha egyszer-egyszer jól is sikerülnének a dolgok.
Percek alatt a szórakozóhelyen termek, és egy nagyon apró ellenérzés villan fel valahol. Nagyon régen nem voltam szórakozóhelyen, és már régen sem tudtam sokat kezdeni ezekkel az emberekkel. 80% csontrészeg (oké, Szilveszter van), mindenki kikenve-kifenve, mintha életük legfontosabb eseményére jöttek volna. Hihetetlen tömeg, és lökdösődés. Otthon már megszoktam, hogy az emberek elkerülnek, így furcsa, hogy itt "full contact" van. Szerencsére kövér vagyok, így mindenki lepattan.
Aramist felhívni amúgy is nehéz feladat, egy szórakozóhelyen meg... nah szóval sms. Hiba. Elindul az "Én itt vagyok, Te hol vagy" reposztjátszma. Közben nyakatnyújtogatok, bejárom a lebujt vagy háromszor, hétfejű sárkányokkal kűzdök, akaik a telefonszámukat akarják rámtukmálni, és integrálást végzek fejben a táncparkett területéről. Valahol a huszadik sms környékén aztán eszembe jut az eredeti tervem.
Táncolni, és szórakozni jöttem, nem akadályversenyre.
Sarkon fordulok, és irány aludni.
Másnak reggel 7-re jön a shuttle, és egy pakk némettel, valamint egy másik pakk franciával töltöm az újév hajnalát. Jobbat is el lehet képzelni - valóban - de azért ez is érdekes. A repülőn a Veresről hozott "Sakálok" című Boros Lajos könyvet olvasom, ami nagyon tetszik. Tökéletes szatíra a 70-es, és még a 80-as évek zeneiparáról.
A Barajason aztán taxit fogok, és irány haza.