Kareszéknál

Kareszéknál mindig jól érzem magam. Semmilyen bajt vagy szomorúságot nem kapcsolok hozzájuk. Persze, Murakeresztúron megkergettek a libák (szemetek), és leégettem a bőrt az alkaromról folyékony fémmel, és aztán zakóztam egyet murván, hogy pont a sebre essek. Semmiségek. Jah... és a Tarzan polómat véletlenül kettévágtam fejszével. Na de ezek mind olyan vidám kis történetek.
Itt mindig nyugalom van, és nem idegeskedik senki. Sokat eszünk, és beszélgetünk. Ők is azok közé az emberek közé tartoznak, akikkel soha nem veszítem el a kapcsolatot. Lehet, hogy hónapokig nem találkozunk, de soha nincs kínos csend, vagy olyan érzés, hogy nem tudunk mit kezdeni a másikkal.
A rántotthúsokért folytatott harc is enyhül. Nem is húzok ujjat Karesszal, meg lusták is vagyunk már. Azért még farkas törvények vannak! A biztosnág kedvéért Terike annyi húst csinál, hogy ne vesszünk össze rajta, és ha beállít egy favágó brigád, ők is jól lakjanak vele. Nem állítanak be, így mi hízunk.
Mondanám, hogy lemozogjuk a sok ételt, de nem. Délután fürdőbe megyünk, ami valahogy az utóbbi években szokássá vált. Persze előtte kis pihenés, meg cigarettázás.