Félkör a Déliben. Pénzautomatát keresünk, de az persze nincs sehol. Nem baj, Anikó a mai kitartóm, így vesz nekem vonatjegyet. "Amíg sitten voltam" feltalálták Magyarországon is az egysoros sort. Egy sor van, és onnan megy mindig az első ember a felszabaduló ablakhoz. Így nincs hömpölygő tömeg, és sorról-sorra ugráló emberek, meg minden sorban taktikusan elhelyezett családtagok.
Megvan a jegy, találunk automatát is, veszek fel pénzt, és irány a büfésor. A Fornettis zárva, pedig most nagyon ennék. Spanyolországban nincs Fornetti. Kéne importálni.
Ahogy szokás, összevásárolunk minden fölösleges kalóriát, és felülünk a vonatra.
A vonat rendezett, és takaros. nincs tömeg sem, pedig arra számítottunk. Felszállás előtt vagonszámlálást tartunk, mert valamelyik államáson pár kocsit máshova irányítanak.
Érdekes a táj. Úgy értem, hogy más, mint a Spanyol, de nem tudom megmondani miért. Sem a növényzet, sem a domborzat nem különbözik nagyon, mégis más minden.
Egy napja vagyok magyarországon. Még mindig felkapom a fejem minden szóra. "Jééé! Magyarul beszélnek!" Ja, persze... A vonatút három óra, de úgy eltelik, mint a pinty. Beszélgetünk, és tömjük magunkba az összevásárolt hülyeségeket. Mint a Hogwards Expess.
Anikó nagyon előrelátóan előre szált fel. (Érteeed.. _előre_ látóan _előre_ szállt. Nagyon vicces!) Mert Balatonszentgyörgyön úgyis elől kell leszállni.
Úgy elsuhanunk Karesz mellet, mint a pinty! Persze Ő közép-hátul várt minket. Taktikai szempontból.
A lényeg, hogy megérkeztünk. Mindenki boldog, és tényleg örülök, hogy itt vagyok.
No comments:
Post a Comment