Annak fényében, hogy olyan jól kijöttünk Anikóval Párizsban, és mert sok embert régen láttam, valamint mert elfogyott a téliszalámim, elhatároztam, hogy az ünnepek alatt elmegyek Magyarországra.
Persze, ezt sikerült úgy rendezni, hogy se' igazi komolyabb karácsony, se' szilveszter nem lett. Két kínos ünneppel kevesebb.
Tanulva abból, hogy a múltkor az Iberia megsziatott, a jegyet ezúttal a Malévnál foglaltam. Szállásra ezúttal nem volt gond, mert Anikó nagyvonalúan felajánlotta, hogy csövezhetek nála, amíg Magyarországon vagyok. Igyekeztem előre megszervezni a dolgokat, de ezúttal nem olyan sok mindent, hogy rohannom kelljen mindenhova. Foglaltam bérautót, mert a múltkori zsarolós bevitel után jobbnak láttam függetlennek lenni, még úgy is, hogy Rox és Jani nem lesznek Magyarországon.
A repülőjegy Dec 25-re szólt, és Jan 1-én reggel jövök vissza.
23 még dolgoztam, aztán 24-én mentem Roxékhoz karácsonyozni. Este szépen bepakoltam, aztán alvás. Holnap a fellegekben töltöm a szülinapom. Szó szerint.
No comments:
Post a Comment